vegyes technika, perfomansz, 2015 / mixed media, performance, 2015
A múlt szilánkjai a legváratlanabb módon bukkannak elő, rávilágítva arra, hogy akár csak az utóbbi néhány évtized hétköznapjaiba sincs átjárásunk. A történelmi emlékezet alapvetően fekete-fehér, kétdimenziós, tankönyvízű. Egy-egy pillanatra mégis felvillan egy számunkra már nem ismert világ a maga komplexitásában. A Fortepan ezeket a villanásokat hozza felszínre, olykor zavarbaejtő erővel, ahogy a Velencei-tó partján olvasható feliratot megörökítő fotó esetében is. A helyszín ismert, az időpont nem. Valószínűsíthetően a fénykép Agárdon készült, feltehetően 1942-43 környékén. A felirat félreérthetetlenül közli: ez a ZSIDÓ STRAND.
A Nem mi voltunk! Crew ezt a kontextus nélküli leletet emelte a holokauszt emlékezetével kapcsolatos projektje középpontjába. A tábla „ready made-esítésével” a magyar történelem kínos mindennapjainak egy mozzanatát játssza újra, szembesítve a tábla szemlélőjét a térben hagyott emléknyomok múlhatatlanságával.
Ki dönthetett a közel két embernagyságú tábla kihelyezéséről? Pontosan nem tudjuk.
Miért tettek így? Talán egyszerű ügybuzgalomból dönthettek a strandot üzemeltető szerv vezetői, megfelelve egy ki nem mondott vagy nagyon is kimondott közösségi igénynek?
Kinek szánták? Agárd zsidó lakosságának vagy a nyaralni, üdülni, strandolni érkező, „zsidónak” minősülő embereknek?
A térbeli elkülönítés nemcsak a holokauszt lényegi mozzanata: a szegregáció, a diszkrimináció bevett eszköze volt mindenkor és mindenütt – így ma is. A városi térből való fokozatos kiszorítás, a tér használatának csorbítása egyaránt szól a többségi társadalom azon igényéről, hogy az általa megkülönböztetett csoportot láthatatlanná tegye, másfelől hogy az eltiltás aktusával saját maga számára alkosson privilégiumokat.
Ennek a korszaknak az akaratlan örököseiként, az utólagos megítélhetőség kényelmében ugyanakkor feltehetjük azt a kérdést is: hol van a normalitás kezdete és vége? Mikor válik az abnormalitás normává? Hol van az a határ, ahol a normalitás végképp felszámolódik? Vajon érzékelhették a kortársak, hogy egy semmiségnek tűnő döntéssel akár további súlyos, emberéleteket követelő döntések önkéntelen előkészítőivé váltak?
Vajon a partszakasz elkülönítése ugyanúgy megvalósulhatott a Velencei-tóban is, vagy a víz oszthatatlanságában már mindenki egyenlő lehetett? Vajon mi történt, ha valaki a látható bélyegek (sárgacsillag) nélkül átúszott, mintegy átszökött a nem zsidóknak fenntartott partszakaszra? Ki láthatta a sárgacsillagot az úszódresszen?
/ Fragments from the past may emerge suddenly, without warning, these unexpected reminders reveal how detached we are to the not so distant past. Historical memory is typically black and white, one-dimensional and textbookish. For a brief moment a world we have forgotten becomes alive encompassing all its complexities. Fortepan (a web-based photo archive) brings these moments to the forefront often with a striking image as is the case of the photograph depicting a sign on the beach of Lake Velence. The location is known, the date is not. The photo was probably taken in Agárd, possibly between 1942-43. The sign itself speaks volumes of the time; JEWISH BEACH.
The Hungarian art group Nem mi voltunk! Crew (That Wasn’t Us! Crew) decided to showcase this remnant as the sole focus of their Holocaust memorial project. Replicating this sign, a stark reminder of Hungary’s shameful history, the viewer is confronted with the traces.
Questions such as who was responsible for the erection of this sign, might enter the viewer’s mind, amongst others. For what reason was the sign erected? Was it the actions of the management of the beach, giving in to public demands? Who was the sign intended for? Was it for the Jewish residents of Agárd, or for the Jewish tourists about to spend their holidays there?
Spatial isolation was not an uncommon policy during the Holocaust, segregation had always been and remains to be a recognized instrument of discrimination. With the gradual exclusion from the city and the limited opportunities to use public spaces, as a direct consequence of the dominant segments of society making such decisions enabling them to force the Jews into the shadows, the position and privilege of the majority was maintained.
Subsequent prevailing public opinion on the ghastliness of such events leads to a series of questions on how this was even possible. At what point does normal in society become abnormal? Where is the line after which sanity is overtaken by insanity? Was society aware that these seemingly innocuous decisions and actions were actually alluding to something much more insidious?
Was the lake where this sign was displayed divided as well, or did the inseparable mass of water ensure everyone’s equality? What would have happened to someone who would have swam across to the non-Jewish part of the beach, discarding of the yellow badge? Was it possible to distinguish the yellow badge on a swimming suit?
