Hogyan találjunk meg valakit, aki nem akarja, hogy megtalálják, és minden körülmény az ellen mutat, hogy ez megtörténjen? Aki nem akarja, hogy megtalálják, az nem nagyon hagy maga után nyomot.
Az Éva A-5116 (1963, rendezte: Nádasy László) című filmben Éva Krozt látjuk, aki orvostanhallgató a krakkói egyetemen. Lengyelül beszél, nevelőszüleitől ezt a nyelvet tanulta, igazi szüleit pedig nem ismeri. Két-három éves volt, amikor Auschwitz faluban örökbe fogadták, nem tudta a nevét, és nem emlékezett a szüleire. Mindössze annyi derül ki a karjára tetovált számból, hogy egy magyarországi transzporttal érkezett a haláltáborba. Mint mindenki, ő is szeretné tudni, kik voltak a szülei, élnek-e még? Ezért a magyar hatóságokhoz fordul, hogy kutassák fel az esetleg élő hozzátartozókat. Újsághirdetések jelennek meg Magyarországon, és jelentkezők tucatjai vélik felfedezni Évában lányukat, testvérüket, unokahúgukat, hozzátartozójukat. Éva Magyarországra utazik, hogy elvégezzék a szükséges vizsgálatokat. Az Örök Éva (magyar dokumentumfilm, 2006, rendezte: ifj. Nádasy László) című film arról szól, hogy az új DNS technika segítségével próbálja meg “származását” kideríteni. (1)
Az Örök Éva című film utolsó jelenete volt a kiindulópont munkám során. Éva Kroz-t látjuk, ahogyan a kanapén ülve a kezében tart egy levelet. Hivatalos határozat: a DNS teszt nem mutat ki rokonságot. Nem találta meg a vérszerinti rokonait. Éva elmondja, hogy valójában nem reménykedett, majd elmeséli, hogy a film forgatása során egy fiatal lány adott neki egy gyűrűt, amit még az édesanyjától kapott, hogy szerencsét hozzon neki. Évának hazaérve lelkiismeret-furdalása támadt, hogy helyes volt-e elfogadnia, hiszen ez a gyűrű a lány számára érték volt. Szeretné viszonozni ezt az ajándékot, majd eszébe jut: van neki is egy gyűrűje, amit még kisgyermekként Auschwitzból hozott el. Ezt a gyűrűt küldi el cserébe a lánynak Magyarországra.
Éva gyűrűje egy 2006-ban 19 éves lánynál, tehát egy jelenleg 31 éves nőnél van, valahol a Pilisben. Egy házban, aminek az udvarán egy kőből rakott boltíves pincelejáró van, s az utca túloldalán két keresztbe fordított fa, egy címerrel. A címeren a felirat nem kivehető. Ezek voltak az egyedüli támpontok a lány megtalálásához.
Éva gyűrűje után egy hónappal ezelőtt kezdtem el kutatni. Több forrásra támaszkodtam. A rendezővel készített interjúból (2) tudtam meg, hogy egy nőnél van, aki minden valószínűség szerint Pilisvörösváron él. Legalábbis akkor, amikor a gyűrűt átadták, még ott lakott. A film rendezője rendelkezésemre bocsátotta a filmanyagot, amelyben a lányt láthatjuk, ahogyan átveszi a gyűrűt, de a felvételeken a neve nem szerepel. A Kossuth Zsuzsa Gimnázium tanulói vettek részt a film forgatásán 1964-ben és 2006-ban is, a lány a második rész forgatásakor volt 19 éves, de ez az intézmény 2009-ben összevonásra került a Raul Wallenberg Gimnáziummal. Az iskola archív dokumentumai a többszörös átköltözés miatt elvesztek, s a volt tanítók is már csak halványan emlékeznek volt diákjaikra.
Mindeközben terveztem, mit fogok létrehozni a gyűrű és a kéz motívumának a felhasználásával: nyitott kézpár, a gyűrű tulajdonosának a kézlenyomata (pozitív kép) benne a gyűrűvel, amely az Éva által ajándékozott gyűrűt mintázza (negatív forma). A gyűrű a kézben két részre osztva, egy öntőformaként van jelen; egyik fele a bal kézbe van vésve, a másik a jobb kézbe, így a gyűrű akkor lesz egész és válik valóra, ha a kezek össze vannak zárva. Ebben az esetben a gyűrű létezik, de nem látható.
Az emlékezés homályosságára, bújtatott létezésére szeretnék reflektálni. Azokra az időkre, amikor az emberek a kulturális identitásukat nem vállalhatták nyilvánosság előtt, s titokban is csak kétségek között őrizték. Valamint fontos a gyűrű története, ahogyan az érintés által magában őrzi az őt viselő emberek sorsát.
A hosszas eredménytelen keresés után utolsó próbálkozásként a Google maps-be lépve virtuálisan sétát tettem Pilisvörösváron, remélve, hogy talán meglátom valahol a keresztbe fordított fákat. A város személyes meglátogatásától vonakodtam, s szép lassan rájöttem, én nem akarom már megtalálni őt. Ha ez az emlékmű arról szól, hogy létezik valahol egy gyűrű, amelyet Éva éveken át őrzött, majd ennek a lánynak ajándékozott, s ez a gyűrű mementó, amely utal a titkokra és kétségekre, amelyek a ’60-as évekbeli zsidó közösségeket jellemezték Magyarországon, akkor ezt a gyűrűt nem szabad megtalálni.
A keresés befejeződött tehát, de az emlékezés szálát ezzel a gesztussal nem elvágtam, hanem önmagába fordítottam. Az emlékmű személytelensége a feldolgozott korszakra reflektál. A kor névtelen emlékezői, arctalan titok őrzői szerepelnek benne. Hiszen létezett zsidókérdés, csak bújtatottabb formában, mint előtte vagy utána bármikor. A gyűrűátadás megtörtént, az emlék tovább él. Legyen az emlékmű az átadásnak szentelve, hiszen a lényeg az emlékezés folytonossága, amely nem egyetlen személyhez vagy esethez köthető, hanem mindenkihez, aki ezzel közösséget vállal, függetlenül egyéni élettörténetétől.
(1) A port.hu filmleírásainak felhasználásával.
(2) A filmet az Urániában vetítették a 100 MAGYAR DOKUMENTUMFILM (1936-2013) sorozat A TÖRTÉNELEM FOGSÁGÁBAN című összeállításában.
For the English version, please keep reading.
How can we find someone who doesn’t want to be found when all circumstances are against us succeeding? Who doesn’t want to be found makes sure to leave no trace.
In Éva A-5116 (Hungarian documentary, 1963, director: László Nádasy) we meet Éva Kroz, a medical student in Krakow. She speaks Polish, the language she learned from her foster parents, and she doesn’t know her real parents. She was about 2 or 3 years old when she was adopted in Auschwitz, she didn’t know her name and she didn’t remember her parents. The only telling sign is the tattooed number on her arm which suggests she was transported to the extermination camp from Hungary. Like everyone else, she wants to know who her parents were or whether they are still alive. So she turns to the Hungarian authorities to find out if she has any living relatives. Newspaper advertisements are published throughout Hungary, and dozens believe that Éva is their daughter, sibling, cousin, relative. Éva travels to Hungary to run the necessary tests. Örök Éva (Forever Éva) (Hungarian documentary, 2006, director: László Nádasy Jr.) is about the process how she wants to find her “origin” with the help of the latest DNA technology. (1)
The last scene of Örök Éva (Forever Éva) was the starting point in my work. We see Éva Kroz as she is sitting on the couch, holding a letter in her hand. Official conclusion: the DNA test doesn’t show any relationship. She didn’t find her blood relatives. Éva says how in fact she didn’t even hope and then tells how during the shooting a young girl gave her a ring that her mother gave her to bring her luck. When she got home, Éva felt guilty for accepting the ring and wondered if it was the right call to make as the ring was a great value for the girl. She wanted to return the favour and then had an idea: she also has a ring that she brought from Auschwitz as a child. In return, she sends this ring to the girl in Hungary.
In 2006, Éva’s ring was given to a then 19-years-old girl, who is now a 31-years-old woman, somewhere in the Pilis mountains. In a house with a garden that has a cellar with a vaulted entrance made of stone, across the street there are two trees turned into a cross and a crest. The writing on the crest cannot be read. These are the only hints we have to find this girl.
I started to search for Éva’s ring a month ago. I had multiple sources. I found out from interviews with the director of the movie (2) that it’s by a woman who most probably lives in Pilisvörösvár. At least she lived there when she got the ring. The director gave me the material of the movie in which we can see the girl as she gets the ring but the footage doesn’t show her name. Students of Zsuzsa Kossuth Secondary School participated at the shooting both in 1964 and 2006, the girl was 19 years old during the second shooting, but the institution was merged with the Raoul Wallenberg Secondary School in 2009. The archives of the school got lost during the multiple series of moving, and the teachers have only vague memories of their students.
In the meantime, I was planning what I would create with using the motives of the ring and the hand: an open pair of hands, the print of the ring owner’s hand (positive image) with the ring in it that models the ring Éva gave as a present (negative form). The ring in the hand is present in two parts as a mold; one half is carved in the left hand, the other in the right, so the ring becomes a whole when the two hands close. In this case, the ring exists but is invisible.
I would like to reflect on the vagueness, hidden existence of remembrance. On those times when people couldn’t express their cultural identity in public, and they were reluctant to preserve this secret as well. The story of the ring is also important, as it preserves the destiny of those who wore it.
As a last attempt after a long and unsuccessful search, I took a virtual walk in Pilisvörösvár in Google Maps, hoping that I would find the trees turned in a cross. I was reluctant to take a personal tour to the city, and I slowly realised that I didn’t want to find her anymore. If this monument is about the ring that Éva was keeping for years and then gave it to a girl as a present, then this ring is a memento, which hints on secrets and doubts that characterized the Jewish communities in the 1960s Hungary, then this ring is not supposed to be found.
So the search stopped but with this gesture, I didn’t cut the line of remembrance but I turned it in itself. The impersonality of the monument reflects on this analysed period. The nameless ones who remember are present as the faceless guardians of secrets. The exchange of rings happened, the memory lives on. The monument should be dedicated to the exchange, as the continuity of remembrance is what matters, that cannot be connected to a person or a case but to everyone who is committed to this community, regardless of their personal life stories.
(1) Based on the movie description of port.hu.
(2) The movie was shown in Uránia in the series of 100 HUNGARIAN DOCUMENTARIES (1936-2013), in the compilation titled IN THE CAPTIVITY OF HISTORY.