A címadó enyészpont több értelmű kifejezés. Egyszerre a centrális perspektíva képszerkesztésének szakkifejezése és az elmúlás egyik szinonimája. Az Enyészpontok egy online művészeti projekt virtuális kiállítás, melynek legfőbb célja, hogy a galéria/múzeumtérből – és a szűk szakmai diskurzusból – kilépve mutassa be a magyar holokauszt-történet fontos, de kevésbé ismert budapesti helyszíneit, az egymástól távol eső, mégis összeköthető városi terek történeteit. A felkért művészek ezeken a helyszíneken készítenek „alternatív emlékműveket”, amelyek azonban csak időlegesen kerültek a köztérbe, a művek dokumentációi a hozzájuk tartozó koncepciók leírásával, valamint az adott helyszínen történt események rövid, tényszerű összefoglalásával a kiállításnak valójában otthont adó online felületen jelennek meg.
Az Enyészpontok első, 2016-os kiadása Budapest olyan helyszíneit vizsgálta, amelyek 1944-45-ben a nyilas hatalomátvétel és a német megszállás tragikus színtereiként szolgáltak. Az Enyészpontok 2.0. a kortárs képzőművészet által kevéssé feldolgozott és reflektált, 1945–1948 közötti időszak történéseit járja körül. Ebben a történelmileg meghatározó három évben több olyan zsidókat érintő pogrom, vérvád és lincselés történt Magyarország-szerte, amelyeknek legfeljebb a történelmi kutatásokban vannak nyomai, de a legutóbbi időkig nem kerültek be a köztudatba.
A fókuszban most nem a fővárosi, hanem a vidéken történt események feldolgozása áll. Kevés szó esett eddig arról, hogy a második világháború alatt a fővárosinál jóval zártabb vidéki helyszínekről a közösség passzív – rosszabb esetben pedig aktív – közreműködésével elhurcolt zsidók közül a túlélők hogyan próbáltak és tudtak visszailleszkedni a régi környezetükbe.
A koalíciós idők három évére visszatekintő projekt azt vizsgálja, hogyan viszonyult a magyar társadalom, illetve a kibontakozóban lévő kommunista hatalom a vészkorszak népirtásához. Mostanában a témával más művészeti ágak képviselői is foglalkoztak, többek között Závada Pál Egy piaci nap című regénye, amely az 1946 májusi kunmadarasi pogrom eseményeit dolgozza fel, illetve Török Ferenc idén télen Berlinben bemutatott filmje, az 1945.
/ An equivocal title, a technical term used to describe linear perspective, and a synonym for fading as well, Vanishing Points is an online art project, a virtual exhibition—leaving gallery/museum spaces behind, as well as the professional discourse—striving to introduce significant, yet lesser-known locations of the Hungarian Holocaust, scenes that are part of the same story, regardless of the distance between them. At these sights, invited artists create “alternative memorials,” present in the public space only temporarily, as the website is what serves as the real medium for the exhibition, including the works’ documentations, descriptions, and short, factual summaries of the historical events associated with the locations.
The first, 2016 edition of Vanishing Points revolved around Budapest locations that were tragic scenes of the Arrow Cross rule and the German occupation. Vanishing Points 2.0 addresses the events that occurred between 1945 and 1948, a period less examined and reflected in contemporary art. During these three years—that are of historical significance—Jewish people were victims of a number of pogroms, blood libels, and lynchings all around Hungary, which today are subject to historical study at best, but not part of common knowledge.
This time, the project turns its attention from the capital to what happened in the countryside. The way Jewish survivors tried to settle back to their former neighborhood after being taken to concentration and extermination camps with the passive, or in the worst cases active, cooperation of a society much more enclosed than that of the capital, has hardly been discussed before.